Real Madrid - Stoke City 2-0: Debütálás
2007.07.28. 12:36
Győzelemmel kezdte meg nyári szereplését a Real Madrid. Bernd Schuster csapata tegnap késő délután a Stoke City csapata ellen lépett pályára az ATV Arénában, ahol Raúl és Soldado góljának köszönhetően 2-0 arányban sikerült diadalmaskodnia.
Tegnap debütált a Real Madrid vezetőedzőjeként Bernd Schuster, valamint Cristoph Metzelder, Pepe, Jerzy Dudek és Javier Saviola is először öltötte magára a habfehér szerelést. A kapuban a lengyel portás kezdett, hisz korábbi sérülése miatt Iker Casillas ezúttal még képtelen volt pályára lépni, akárcsak Ruud van Nistelrooy, aki hasonló okok miatt hiányzott a csapatból. Az új játékosok, és a rutinos madridiak mellett a Real Madrid Castilla korábbi labdarúgói is lehetőséget kaptak, így De la Red, Granero, Bueno, Balboa és Codina is bizonyíthatta tehetségét.
Az első lehetőség a Real Madrid előtt adódott, amikor épp az ifjú Granero lövése tévesztett célt, a labda azonban hamarosan már a hálóban landolt, amikor Guti beadását követően Sergio Ramos fejelt Simonsen kapujába, az osztrák játékvezető azonban les címén annulálta a találatot. A Schuster-csapat nem rejtette véka alá szándékát, és már az első percekben meg kívánta szerezni a vezetést, így Raúlék további támadásokat intéztek az angol kapu felé. A terv hamarosan sikerrel járt, s Esteban Granero beadását követően épp a csapatkapitány juttatta előnyhöz csapatát. Mindez a 18. perc eseménye volt.
A mérkőzés ezen szakaszában különösen Gutit érhette dicséret, aki remekbe szabott passzaival és indításaival nem egyszer borsot tört a piros-fehér szerelésben futballozó ellenfél védőinek orra alá. A gólpasszt adó Granero szintén jó teljesítménnyel rukkolt elő, s Mahamadou Diarra előtt játszva lehetősége volt jó labdákkal meglepni az elöl tartózkodó csatárokat. Alberto Bueno szélsőként mutatott produkciója szintén említésre méltó, a csapat játéka pedig különösen kiemelendő volt.
A 35. percben újabb lehetőséghez jutottak a blancók, Bueno azonban nem tudott túljárni Simonsen kapus eszén. Néhány perccel később már Guti került helyzetbe, a spanyol középpályás lövése azonban célt tévesztett. A Stoke City első említesre méltó kapuhoz közeli megmozdulására a 42. percig kellett várni, amikor Metzelder hibáját kövtően Sidibe lőtt kapu mellé. Ezt követően az első játékrészben már nem jegyezhettünk fel emlékezetes momentumot, így 1-0-s madridi előnnyel vonultak szünetre a csapatok.
A második félidőben egy jelentősen átalakított Real Madrid futott ki a gyepre, hisz az első 45 percben látott csapatból mindössze Pepét nem cserélte le Bernd Schuster. Pályára lépett viszont Codina, Salgado, Cannavaro, Cicinho, Higuaín, Emerson, De la Red, Adrián, Saviola és Soldado is.
A szünetet követően az első lehetőség a Stoke City előtt adódott, az első játékrész végi momentumhoz hasonlóan azonban Sidibe ezúttal sem tudott kapuba találni. Úgy tűnt, némileg támadóbb felfogással kívánta folytatni az angol egyesület, az 55. percben ugyanis Penicard is gólt szerezhetett volna, Codina azonban hárította a lövést.
A második játékrész az addig megszokottakhoz képest veszített gyors iramából, s már a Real Madrid sem jutott annyi lehetőséghez, mint korábban, jóllehet Soldado és Saviola is helyzetbe került. A 70. percben ismét a Stoke City jutott el Codina kapujához, ami az amúgy remek fizikai formában levő Pepének volt köszönhető, ám ezt követően a játék áttevődött a szigetországi gárda térfelére, aminek meg is lett az eredménye: De la Reddel szemben követtek el szabálytalanságot a tizenhatoson belül, így a játékvezető azonnal a tizenegyes pontra mutatott. A labda mögé Roberto Soldado állt, aki nem hibázott, s bebiztosította csapata számára a győzelmet.
E találat után inkább a spanyolok szerezhettek volna gólt, hisz Higuaín, Soldado és Cannavaro is ígéretes lehetőséghez jutott, újabb találatot azonban már nem könyvelhettünk el, így a hármas sípszót követően 2-0-s végeredmény volt olvasható az eredményjelzőn.
A mérkőzés jegyzőkönyve
Real Madrid: Dudek; Ramos, Pepe, Metzelder, Torres; Diarra, Balboa, Guti, Granero, Bueno; Raúl.
Második féidő: Codina; Salgado, Pepe, Cannavaro, Cicinho; Higuaín, Emerson, De la Red, Adrián; Saviola, Soldado.
Stoke City: Simonsen; Delap, Matteo, Higgingbotton, Hill; Hoefkens, Polis Anthony, Rustale, Liam; Sidibe, Fuller.
Játékvezető: Mr. Adanitsch.
Gólok: 18. perc, Raúl (1-0), 74. perc, Soldado (2-0, tizenegyesből)
Helyszín: Irdning, ATV Arena (2000 néző).
|