Friss Hírek : Három fiatal játékos írt alá 2011-ig-Ketten a Castillából, egy, pedig 1évi Santanderi kölcsönjátékból |
Három fiatal játékos írt alá 2011-ig-Ketten a Castillából, egy, pedig 1évi Santanderi kölcsönjátékból
2007.07.21. 13:41
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Javier Balboa visszatért egy évnyi kölcsönjáték után a Racing Santandertől, és 2011-ig szóló szerződést írt alá a felnőtt csapathoz. Hasonló időre kötelezte el magát a Castilla egykori két kitűnősége, Adrian Gonzalez (a Castilla edzőjének, Michelnek a fia), valamint Rubén de La Red. Lássuk a részleteket!
Javier Balboa Javier Balboa nyolc évvel ezelőtt érkezett a Real Madrid utánpótlásába a Madrid közeli Alcalából. A játékos apránként lépkedett előre a ranglétrán, majd bekerült a Real Madrid C keretébe. Innen a 2005/06-os idényben került a Castillához, ahol tovább folytatódott fejlődése, sőt a felnőtt csapat akkori vezetőedzője, Lopez Caro lehetőséget is adott neki a debütálásra a bajnokságban és a BL-ben is.
Azzal a céllal, hogy Balboa tapasztalatot szerezzen az első osztályban, a Real Madrid a tavalyi idényre kölcsönadta őt a Racing Santandernek, ahol a Madrid új szakmai tanácsadója, és a Castilla egykori vezetőedzője, Miguel Angel Portugal kezei alatt dolgozhatott. Balboa összesen harminc mérkőzésen léphetett pályára a Racing színeiben, és két gólt szerzett.
"Nagyon elégedett vagyok a Racingban töltött egy évem után, ahol elegendő tapasztalatot szereztem, és sokkal érettebb lettem. Lenyűgöző, hogy számolnak velem. Lakat alatt őrzöm az emlékét annak a napnak, amikor debütáltam az első osztályban. Madridista vagyok, és 15 éves korom óta vagyok itt, nagyon szeretnék a Bernabeuban játszani, és elégedetté tenni a szurkolókat. A jövőmet a Real Madridban képzelem el, remélem még sok évig itt lehetek." – nyilatkozta Javier Balboa, miután aláírta új szerződését a klubbal.
A játékos tudatában van annak, hogy mi lesz a szerepe a csapatban, és a bizalomnak, amelyet az edzői stáb, valamint a klub sportvezetői közvetítenek felé: "Küzdeni fogok, hogy helyem legyen az első csapatban. Itt vagyok, mert bíznak bennem, és most rajtam a sor, hogy bizonyítsak. Számomra alap a támadó futball, támadó játékos vagyok, szélső, és gyors. Úgy gondolom, beleillek Schuster szisztémájába."
Adrián González 1988. május 25-én született. A Real Madridhoz már benjamin korában csatlakozott, azaz már a legfiatalabbak alkotta utánpótlás csapat tagja is volt, így mára már teljes mértékben tisztában van azzal, mit is jelent viselni a Real Madrid mezét. Főbb posztja a jobbszélső, de remekül helyt tud állni középcsatárként is. Kilenc évesen került a Real Madridhoz, és most, tíz évvel később aláírhatta élete első szerződését a felnőtt csapattal, amely 2011-ig köti őt a klubhoz. Fiatal kora az egyik alapja a vezetőség bizalmának.
"Nagyon elégedett vagyok, hogy meghosszabbíthattam szerződésem a Real Madriddal, és remélem lesz lehetőségem a játékra. Nagyon fiatal vagyok még, csak 19 éves, most elutazom Ausztriába az edzőtáborba tele illúziókkal, és mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy helyem legyen a csapatban. Amikor kilenc évesen idekerül az ember, minden álma az, hogy egyszer a felnőtt csapat tagja legyen. Mindig ez jár a fejekben, és most számomra elérkezett a nagy nap, amelyről mindig is álmodtam." - nyilatkozta Adrián.
Remek idényt tudhat maga mögött a Castilla színeiben. Apránként a csapat egyik legfontosabb láncszeme lett köszönhetően annak, hogy remekül bánik a labdával, képes jó labdákat adni a jobb szélről, és lőni is jól tud, aminek köszönhető az is, hogy számos szép találatot tudhat magáénak. Két évvel ezelőtt még a Juvenil B csapat tagja volt, mostantól pedig a felnőttek között játszhat majd.
Rubén De La Red A fiatalok között, akik az utánpótlásból kerültek fel az első csapatba, kétségtelenül a legtapasztaltabb Ruben De La Red. A Móstolestől érkezett a Real Madrid utánpótlás bázisára, és egészen az első számú utánpótlás kategóriáig jutott, a Real Madrid Castillában töltötte az utóbbi éveket. De La Redet más első osztályú klubok is szeretnék soraikban tudni. Tisztában van vele, hogy nehéz dolga lesz, de örömmel tölti el a tudat, hogy ebben az idényben számol vele a csapat vezetőedzője, Bernd Schuster, ahogy számos Castilla-beli csapattársával is.
Remek szervező játékos, aki hasonlít Bernd Schusterre, pontosabban arra, ahogy anno jelenlegi trénere játszott. A német edző egyébként az előző idényben szerette volna játékosának a Getaféban is. Most De La Red a Real Madrid felnőtt csapatához csatlakozhatott, és reméli meglesz a lehetősége arra, hogy bizonyítson, valamint tovább fejlődjön.
"Innentől kezdve a jövőnk a saját kezünkben van, illetve az elvégzett munkától függ, ugyanakkor a mai nap egy különleges nap a számomra, hiszen tagja lettem a Real Madrid felnőtt keretének, és amióta itt vagyok, ez volt minden álmom. Most újabb célokat kell kitűznöm magam elé. Ebben az évben megadatott néhányunknak, hogy feljebb lépjünk, és ez is azt mutatja, hogy az utánpótlásunk működik, és hogy jó játékosok kerülnek ki innen. Ez az utánpótlás nagyon értékes, és talán a legjobb a világon. Amit most tennem kell, az első pillanattól kezdve a maximálisat adva dolgozni, bízva abban, hogy lesz lehetőségem a játékra." - kommentált Ruben De La Red az új kontraktusa megkötése után.
|