Felipe Ramos az U19-es EB-n:
2007.07.21. 12:21
A Real Madrid fiatal kapusa, Felipe Ramos ma este az ausztriai U19-es EB-n csapatával Görögország ellen játszik az elődöntőért. Ramos tudatában van annak, hogy egy döntetlen is elég lehet a továbbjutáshoz, de ígéri, hogy a csapat győzelemre fog törni.
- Milyen a hangulat Ausztriában, a meccs előtt? - Eléggé motiváltak vagyunk, sőt elégedettek is az eddig mutatott játékunk miatt. Reméljük folytatjuk azt a játékot a görögök ellen, amit eddig mutattunk.
- A döntetlen is elég, befolyásolja ez majd a meccset? - Nem, hiszen erről el kell feledkeznünk, és nem szabad arra gondolnunk, hogy a döntetlenre játszunk. Győzelmi szándékkal kell pályára lépnünk, és akkor rendben lesz minden. Nem tervezzük sem én, sem a csapattársaim, de még a vezetők sem, hogy csak döntetlent érjünk el. Figyelembe véve a pillanatnyi formánkat, győznünk kell. Ugyanakkor, ha döntetlen lesz a vége, akkor is rendben lesz minden, de a szándékunk megnyerni a találkozót.

- A portugálok elleni döntetlen pozitív konklúziókat vont maga után. - Az az igazság, hogy balszerencsénk volt, uraltuk a meccset. Miután Aarón betalált büntetőből, úgy tűnt kicsit visszavettünk a tempóból, és ellenfelünknek volt egy lehetősége. A fölény a mienk volt, Portugália viszont talált egy gólt, amellyel életben maradtak a reményeik.
- Mely ellenfelek emelkednek ki a mezőnyből? - Csak meg kell nézni a másik csoport eredményeit. Szintén döntetleneznek, nehéz csoportról van szó. Ha szerencsénk lesz, és bejutunk az elődöntőbe, biztos nehéz ellenfelünk lesz. Nehéz, vibráló mérkőzés lesz, ez biztos.
- Címvédőként, favoritként kezdve a tornát azt eredményezte, hogy valamilyen módon tisztelnek benneteket az ellenfelek? - Lehetséges, hogy tisztelnek. Részünkről a címvédés nem okoz semmilyen nyomást, sőt büszkeséggel tölt el bennünket a lehetőség.
- A Real Madrid kerete egy lengyel kapussal, Dudekkel bővült.. - Minden, ami jót jelenthet a klub számára, tiszteletben kell tartanunk. Nekünk, fiataloknak folytatnunk kell a munkát, és később a vezetők majd döntenek a folytatásról.
- Jelenleg a klub utánpótlása hemzseg a jó kapusoktól. Te, Adán, Codina.. - Nagyon jó felkészítőink vannak, Luis Llopis, vagy éppen Pedro Jaro, akik remek munkát végeznek. A példák megvannak, azok a kapusok, akik az utánpótlásból kerülnek ki.
A spanyol válogatott eddig a csoportmérkőzések folyamán két találkozót játszott. Előbb a házigazda Ausztriát győzte le 2-0-ra, majd következett a portugálok elleni 1-1-es döntetlen. Amennyiben a csapat ma este legalább egy pontot szerez Görögország ellen, következhet majd a keddi elődöntő a másik csoport egyik tagja, Franciaország, Németország, avagy Szerbia ellen. A döntőt majd pénteken rendezik.
|