Előzetes: Hannover 96 - Real Madrid
2007.07.31. 11:22
Az első komolyabb erőpróba vár az újjáalakult Real Madridra ma este fél kilenctől, a Hannover 96 otthonában. Németországban komoly várakozás előzi meg az összecsapást, ami nem is meglepő, hiszen az Irdningben megjelenteken kívül ismét csatlakoznak a Madrid keretéhez azok, akik az ausztriai alapozást még kihagyták. Így már pályára léphet Robinho, Baptista, Gago és Marcelo is, akik majd ma délután 3-ra érkeznek meg a Madrid németországi szálláshelyére, s az összecsapás előtt vélhetően még edzeni is fognak.
Irdningben a Real Madrid új vezetőedzője, Bernd Schuster elkezdhetett dolgozni taktikáján, s ezt most tovább csiszolhatja, már egy jóval nevesebb ellenfél ellen, mint a Stoke City. A Hannover 96 ugyanis tavaly erős középcsapatnak számított a Bundesligában, s több jó nevű játékost tudhat soraiban. Elég csak a korábbi sokszoros német válogatott Michael Tarnat nevét említeni, de Benjamin Lauth és Thomas Brdaric is a jól csengő nevek közé sorolható. A magyar szurkolók számára azonban leginkább Huszti Szabolcs miatt fontos és érdekes a Hannover 96, aki bár a német alakulat egyik edzésén megsérült, s sokáig úgy nézett ki, hogy emiatt nem is szerepelhet a Real Madrid ellen, az érintett állítása szerint a sérülés mégsem olyan komoly, mint azt előzetesen diagnosztizálták, így nincs akadálya annak, hogy pályára lépjen ma este. A Magyar Labdarúgó Szövetség által a válogatottól fegyelmezetlenség miatt egy időre eltiltott futballista ezzel kapcsolatban elmondta: "Jan Rosenthallal ütköztem az egyik edzésen, és egy kicsit megduzzadt a sípcsontom környéke. Sokan érdeklődtek, mert olyan hírek is elterjedtek, hogy eltörtem a lábam, ami hála a jó égnek, nem fedi a valóságot. Kedden kezdőként lépek pályára" - mondta Huszti, akire kulcsszerep hárulhat ma este, gyorsaságának, mozgékonyságának ugyanis még nagy hasznát veheti a német alakulat.
A Real Madrid tegnap utolsó napját töltötte Irdningben, ahol évek óta tiszteletét teszi az alapozó időszakban. Most sem volt ez másképp, egy hét után viszont ma továbbáll a fővárosi alakulat, s más helyszíneken folytatja a felkészülést. Köszönhetően a Copa Américán és az U20-as világbajnokságon érdekeltek visszatérésének Bernd Schuster taktikai repertoárja egyre bővebb lesz, amit ma este is megtapasztalhatunk. Az előzetesek szerint Van Nistelrooy sérülése miatt este Higuaín és Raúl lesz a két támadó, de nem esélytelen a Saviola-Raúl kettős bevetése sem. A védelem is kissé átalakul majd a Stoke City elleni mérkőzéshez képest, jobboldalra ismét kikerülhet Cicinho, a középső védelmet ezúttal Sergio Ramos és Metzelder alkothatja Cannavaro és Pepe kárára, míg a balhátvéd posztján Miguel Torres juthat szóhoz. Guti a Madrid tegnap délelőtti edzésén lesérült, emiatt pedig vélhetően nem kockáztatják meg a játékát, így pedig De la Red vagy Granero előtt nyílhat meg a kapu. Madrid szempontból a találkozó legfontosabb eleme, hogy tovább lehessen próbálgatni a taktikai variációkat, s elsősorban a minél feljebb történő védekezést. Merthogy az ausztriai alapozás első napjain Schuster leginkább a szépséget és a könnyedséget követelte meg fiaitól, de az utolsó napokban már inkább arra törekedett, hogy a hátsó alakzat lehetőség szerint minél távolabb védekezzen kapujától, ezzel is elősegítvén a hatékonyabb és gyorsabb támadásépítést. Ma este tovább kísérletezhet Schuster, ezúttal saját hazájában. Majd meglátjuk milyen sikerrel.
|