Fabio Capello
Fabio Capello
Fabio Capello a labdarúgás egyik legsikeresebb alakja, a világ legjobb edzői közé tartozik. Összes csapatát minimum bajnoki címig vezette, így az AC Milan, a Real Madrid, az AS Roma és a Juventus gárdáját is, tehát négy európai nagyvárosban is bajnokságot ünnepelhetett. Kevés olyan személyiség van a futballvilágban, akit ennyire különbözően kezelnek az emberek.  A profizmusát, céltudatosságát, eredményességét nem lehet kétségbe vonni, ugyanakkor a stílusa sokakból merő utálatot vált ki. Annyi biztos: nem lehet közömbösnek lenni vele szemben, figyelmen kívül hagyni pedig óriási hiba.
Játékosként
1946. június 18-án született Pieris-ben, játékos korában is maradandót alkotott. Profi pályafutását a Spal csapatában kezdte, három évvel később az AS Romához szerződött, ahol Olasz Kupa-győzelemnek örülhetett. Felfigyelt rá a Juventus, útja ezután Torinóba vezetett, ahol csapata egyik legnagyobb erősségévé vált. A '70-es években 32 alkalommal szerepelt az olasz válogatottban is, amelyben legemlékezetesebb meccse talán az a Wembley-ben lejátszott találkozó, amelyen góljának köszönhetően először győzött az olasz válogatott a szigetországban Anglia ellen. Játékoskarrierjét 1980-ban fejezte be az AC Milan színeiben. Tizenhet év alatt négy olasz bajnoki címet és két olasz kupát nyert.
Edzőként
1987-ben a bajnokság utolsó öt találkozóján már irányította az AC Milant, de hírnevét az edzői szakmában a '90-es évek elején alapozta meg a Paolo Maldini, Franco Baresi fémjelezte Milannal, amellyel öt év alatt négy bajnoki címet gyűjtött be. Azzal a csapattal, amelyet a "legyőzhetetlenekként" emlegettek akkoriban. Ez a csapat 1991. május 19-étől 1993. március 21-éig ötvennyolc bajnoki mérkőzésen keresztül maradt veretlen, ebben benne foglaltatik egy olyan teljes idény, amelyben nem találtak legyőzőre. A nagy sorozatnak a Parma vetett véget, ők Faustino Asprilla góljával győztek a San Siro-ban.
Elvetette az olasz csapatokra gyakran jellemző hagyományos catenaccio-t, 1994-ben imponáló játékkal vezette győzelemre a Milan-t a Bajnokok ligájában az egyébként rendkívül gyenge napot kifogó FC Barcelona ellen. 4-0-ra győzték le a katalánokat, majd ebben az évben begyűjtötték az Európai Szuperkupát is az Arsenal ellen.  A következő évben a Milan elbukta a döntőt az Ajax-szal szemben. Ez már Capello második olyan BL-döntője volt, amelyet elvesztett a Milannal (az elsőt 1993-ban az Olympique Marseille ellen), a bajnokságban is csak egy kiábrándító negyedik hely jutott a Rossonerinek, hogy aztán az 1995/96-os szezonban újra scudettót ünnepelhessenek.
A szezon végén távozott az AC Milantól, Spanyolországba tette át székhelyét a Real Madridhoz. A madridiaknak nem volt túl dicsőséges a '90-es évek eleje. Leszámítva az 1995-ös bajnoki címet a Valdano-féle csapattal, szinte semmi jelentőset nem alkotott a királyi gárda, adott volt tehát a kihívás. Capello pedig munkához látott. Magával hozta Panuccit Olaszországból, a klub leigazolta Seedorfot, Mijatovicot, Sukert, Roberto Carlost, Illgnert és Secretariót. A Madrid nem indult ekkor nemzetközi kupában, így viszonylag problémamentesen meg is nyerte történetének huszonhetedik bajnoki címét. Körvonalazódott egy csapat, amely később meg is nyerte a Bajnokok Ligáját. De már nem Capellóval: összeveszett ugyanis Lorenzo Sanz elnökkel, állítólag nem akarta a fiát, Fernando Sanz-ot betenni a csapatba. Visszatért Olaszországba a Milanhoz egy rövid, néhány hónapos, sikertelen időszakra.
1999-ben már az AS Roma kispadján találjuk. A fővárosiakat - 1983 óta először - bajnoki címre vezette 2001-ben, majd a dolgok kezdtek rosszra fordulni. Eredményekben ugyan csak a 2002/2003-as szezon hozott csalódást (bajnoki 8. hely mindössze), azonban elmérgesedett a viszony közte és a római közönségkedvenc Francesco Totti között, ez pedig automatikusan vonta maga után a szurkolók haragját. Közben azzal vádolták, hogy a kulcsjátékosokat is Totti ellen hangolja. A római drukkerek mai napig is ócsárolják Capellót. Nem csoda, hogy ezek után - minden előzetes nyilatkozattal ellentétben - távozott az anyagi gondokkal küszködő klubtól, akik kénytelenek voltak túladni legjobbjaikon.  Ekkor került például a Real Madridhoz Samuel, Capello pedig egy korábbi állomáshelyére, Torinóba, a Juventushoz szerződött, vitte magával azt az Emersont, aki tavaly a Real Madridhoz is követte őt.
Egykor középpályásként, most edzőként segítette a klubot bajnoki címekhez. A 2004/2005-ös és 2005/2006-os pontvadászatot is a zebrák nyerték, csakhogy 2006. májusában kitört az olasz bundabotrány, a Juventust a Serie B-be száműzték, Capello pedig július 4-én felmondott. A Ramón Calderón-vezette elnökség Capellóban látta a siker kulcsát, július 5-én alá is íratták vele madridi szerződését. Közben az olasz bíróság elvette a Juventustól az utolsó két bajnoki címet.
A Real Madridnál
Mindenki számított rá, hogy Capello személyében egy keménykezű edző érkezik Madridba, defenzív játékstílusa azonban hamar ellenszenvessé tette a madridi sociók körében. Egy alkalommal két - a kispad mögötti szektorban ülő - szurkolónak is bemutatott. A mester azzal próbálta elnyomni a kritikus hangokat, hogy manapság az eredmény sokkal fontosabb, mint szépen játszani. "Azoknak az időknek már vége" -tette hozzá. 1997-ben a Ronaldo-mánia ellenére is bajnok tudott lenni a Barcelonával szemben, de merőben más játékkal. Ezúttal azonban meglehetősen stílustalanul futballozott csapata.
Decemberben komoly hullámvölgybe került a Madrid. Idegenben kikapott a Sevilla ellen, majd arcpirító vereségek egész sora. A Recreativo a Bernabéuban valósággal lemosta a Capello-legénységet, januárban a Deportivo elleni szokásos zakó következett, majd vereség a Villarrealtól, a gyengécske Levantétól, kiesés a szintén nem túl acélos Betis ellen a Király Kupából, soha nem rúgott olyen kevés gólt a Real Madrid, mint akkortájt. Következett egy döntetlenszéria, kiesés a Bajnokok Ligájából. Ekkoriban szinte naponta közölték kész tényként különböző sajtóorgánumok az edzőváltás hírét, de Capello maradt, a hullámvölgynek pedig a Nou Camp-beli 3-3-as El Clásio vetett véget.  Azt túlzás lenne állítani, hogy ezután szemet gyönyörködtetően játszott a csapat, de megtanult nyerni, ami helyenként már hozta a látványt is. Volt a csapatnak tartása, ami hosszú ideje nem volt elmondható. A hátralévő tizenkét fordulóból tízet megnyert a Madrid, csak egy vereség csúszott be a Racing Santader ellen, igaz, az is hathatós bírói hátráltatással. Több mérkőzést hátrányból nyert meg a királyi gárda, olykor utolsó pillanatban szerzett góllal. Az egész szezonra jellemző volt továbbá, hogy - ellentétben az előző évvel - a nagy rangadókra általában megvolt az összhang és ez az a pont, ahol Capello érdemeit semmiképpen nem lehet elvitatni. Harcos, rakkolós csapatot rakott össze, amely ugyan nem lehet állítani, hogy minden idők legszebben, legjobban játszó Real Madridja, de hogy nehéz legyőzni, az tény.
Madridban azonban más a mérce! A győzelem fontos, de nem minden. Együtt kell jelen lennie látványos futballnak és eredménynek egyszerre, a klub vezetősége pedig egyhangúlag menesztette az olasz trénert, mondván: hiányzik a látvány, ami a közönség igénye. Más kérdés, hogy a mindig kritikus közönség időközben megbarátkozott a Capello-féle csapattal, amely begyűjtötte a bajnoki címet. Hogy mi lesz Capello után, azt nem tudni, utóda Bernd Schuster korábbi ex-madridi játékos, a Getafe gárdáját sikerre vezető edző feladata nem lesz egyszerű: meg kell tartani az idény során visszanyert szellemiséget és látványossá, kreatívvá kell formálnia a Madrid játékát.
Játékosokkal való viszonya
Tottival való nézeteltéréseiről már esett szó, ezzel azonban korántsincs vége a sornak. Del Piero többször is kritikával illette. Gyakorta mellőzte, amit a helyi bálvány nehezen viselt, miközben Del Piero szerint az állandó kedvenceknek mindig játszaniuk kellett. Fabio Cannavaro és Emerson is a "különösen kedvelt emberek" közé tartozott, követték is őt a Real Madridba.  Érdekes, hogy Emerson 2004-ben hosszas huzavona után igazolt a Juventushoz, pedig a farkasok és a madridiak már mindenben megegyeztek, csak a játékos beleegyezése hiányzott. A brazil középpályás azonban Capellót választotta és a torinóiakat.
A Real Madridnál is akadtak bőven problémái. Sokak szerint túl sok bizalmat szavazott Raúlnak, ugyanakkor méltatlanul bánt azzal a Ronaldóval, aki az előző években mindig termelte a gólokat. A Fenomén válaszút előtt állt és választott. A téli átigazolási időszak végén - miután a Madridban rendre kimaradt még a keretből is - elszerződött az AC Milanba, ahonnan többször félreérthetetlenül tudatta: ő bizony egy ember miatt hagyta ott a Real Madridot. Nyilvánvaló, hogy Capellóra gondolt.
David Beckham esete kicsit különböző. Több szerződésajnálatot kapott a klubtól, de nem született egyezség a felek között. Capello csapatában ekkor nem számított alapembernek az angol középpályás, majd aláírt a Los Angeles Galaxy-hez. Capello azonban egy idő után "rehabilitálta" az angolt, aki addig mindenféle zokszó és botrány nélkül figyelte a meccseket - a lelátóról... A sors iróniája, hogy Beckham a fellendülő Madrid egyik leghasznosabb játékosa lett.
Robinho szintén sokáig mellőzött volt kezdeti halovány teljesítménye után, azonban a túlzottnak vélt padoztatás meghozta gyümölcsét: ő vitt színt a Real Madrid játékába a bajnokság hajrájára. Helguera kis híján Santanderben kötött ki, a szezon elején ajtón kívülre rakott védő azonban egyenletesen jó teljesítményt nyújtott, miután kényszerűségből mégis a csapatba került.
Mindezek mellett azonban vannak játékosok, akik azóta sem nyerték el a bizalmat. Az egyik Francisco Pavón, aki egyetlen bajnoki meccsen sem kapott lehetőséget. Cicinho, aki az idény nagyobb részében sérüléssel bajlódott, szintén nem tartozott Capello kedvelt emberei közé.
Antonio Cassano sorsára pedig az átigazolási időszak ad majd választ. Ő még a hajrára sem tudta elérni, hogy a meccsekre nevezett keret tagja lehessen. Pedig Rómában nagy kedvence volt Capellónak. Gyakorlatilag csak ő tudta fegyelmezni a fiatal csatárt, aki hálás volt neki az "összhangért". Utalt is rá: "Nem szégyelled magad? Kiálltam melletted Rómában és ez a hála?" Ezután a kijelentés után nem nagyon lehetett Cassanót a csapatban látni, gyakorlatilag csak az Atlético Madrid elleni gólpasszára emlékszünk.
Capello számokban
Teljes név: Fabio Capello
Nemzetisége: olasz
Születetési idő/hely: 1946. június 18./Pieris (San Canzian d'Isonzo)
Klubjai játékosként:
SPAL Ferrara (1964-67)
AS Roma (1967-69)
Juventus (1969-76)
AC Milan (1976-79)
Klubjai edzőként:
AC Milan (1991-1996)
Real Madrid (1996-1997)
AC Milan (1997-1998)
AS Roma (1999-2004)
Juventus (2004-2006)
Real Madrid (2006-2007)
Válogatottság: 32 mérkőzés/8 gól (1972-76)
Eredményei
Játékosként:
- Olasz bajnok (1972, 1973, 1974: Juventus; 1979: AC Milan)
- Olasz kupagyőztes (1969: AS Roma; 1977: AC Milan)
Edzőként:
- Bajnokok Ligája-győztes (1994: AC Milan)
- Európai Szuperkupa-győztes (1994: AC Milan)
- Olasz bajnok (1992, 1993, 1994, 1996: AC Milan; 2001: AS Roma; 2005, 2006: Juventus, utóbbi kettőt elvették a Juventustól)
- Olasz Szuperkupa-győztes (1992, 1993, 1994: AC Milan; 2001: AS Roma)
- Spanyol bajnok (1997, 2007: Real Madrid)
- Serie A legjobb edzője (2005)
forrás: www.madridista.hu |
1 (2007.07.09.) |
AJÁNLOM AZ OLDALT
